Hope - Tervek, kudarcok, katasztrófák

Tommaso Aquino az a személy, aki talán túl jó is ahhoz, hogy egy olyan lány társaságát keresse mint én vagyok. Félreértés ne essék, az önbecsülésem nincs a béka feneke alatt, meg vagyok magammal elégedve és úgy fogadom el magam, amilyen vagyok. Ez sokaknak nagyon csípi a szemét, de Tom nem olyan, aki helyre közre azt latolgatja, hogy mi a jó és rossz bennem. Persze vicces, élcelődő megnyilvánulásai erre utalnak olykor de nem tudom ezeket magamra venni. Az ő szájából hallva, a hibáim kitárgyalása is dicséretnek tűnik. Mint most is az állandó késésem.
- Jó persze, akkor kend rám az egészet. Azért késel, mert tudod, hogy úgyis meg foglak várni. Oké. De ugye tudod, hogy ezt még visszakapod? - Hangjában ott bujkált a gyermeteg vicc, amit én közömbösséggel próbáltam viszonozni az étlap mögé bújva, annak ellenére, hogy már nagyon jól tudtam, hogy mit fogok rendelni. A gyros isteni ajándék eme csodás étteremben. Sehol máshol nem találtam még egy olyan éttermet, ahol ez a mesés kaja, ennyire finom legyen.
- Rád kenni? Semmit nem kentem rád, egyszerűen tudom, hogy szeretsz, és nem bírsz egyetlen percet sem nélkülem, ezért biztos, hogy megvársz - válaszoltam a magam kacér, mégis tárgyilagos módján. Viszont a kérdésre felcsillantak a szemeim, így le is tettem az étlapot, hogy immár a szemébe nézhessek. - Hogyan szeretnéd viszonozni?
A válasz azonnal meg is érkezett és mondhatom, nem csalódtam.
- Nem tudom, de kreatív gyerek vagyok. Szerintem bérgyilkost fogadok és levágatom az összes plüssállatod fejét, majd nyakláncot csináltatok belőlük, és azokkal a nyakamban fogok esőtáncot járni félmeztelenül a város főterén. - Mindezt olyan komolyan adta elő, hogy egy külső szemlélő, talán el is hitte volna, hogy így lesz, viszont ezt az illúziót Giovanni eszelős kacaja és Tom szájának görbülete, aztán nevetése azonnal lerombolta. Én viszont, minden erőmmel azon voltam, hogy továbbra is komoly maradhassak.
- Nem, azt nem fogom engedni! Ha egyetlen szőrszála is meggörbül a plüsseimnek... - Csupán eddig bírtam komoly maradni. A kép, ami lelki szemeim előtt lejátszódott Tom és Giovanni nevetése, együttes erővel tettek arról, hogy az én szám is mosolyra húzódjon. - Jól van, akkor, hogyan tehetem jóvá? - A kérdés közben felnéztem a pincérünkre, aki még indig kissé kipirult arccal várta a rendelést, de árgus szemekkel fürkészett minket. - Remélem egyszer tényleg táncolsz majd így - szúrtam még oda, hiszen az a tánc mindent megér ha egyszer láthatnám. Giovanni arca újra megrezdült, de már emberelte magát, így nem kezdett újabb hahotába.
- Neked bármikor táncolok! Viszont jóvá úgy teheted, ha rendelsz végre, mert mocskodul éhes vagyok! Giovanni, te meg meg ne fulladj már!
- Természetes a szokásosat kérem - tettem eleget a kívánságnak és az étlapot a pincér kezébe nyomtam. - Szóval, a tánc. Rendben, de úgy és ott kérem, ahol mondtad és ha lehet, ne az én plüsseimet használd fel.
- Rendben, de egy feltétellel, ha velem tartasz - kacsintott rám, Tom, én pedig azonnal megráztam a fejem.
- Bocs, de ez már ott megbukott, hogy nem táncolok. Pláne nem félmeztelenül. Egyébként is, nem szabhatsz feltételeket, azon már rég túl vagyunk.
- Na, ilyet nem mondhatsz. Lehet, hogy a 6. tequila sunrise hatása volt, de két hete a La Suerte-ben igencsak táncoltál és mellesleg jól is. Nem is emlékszel rá, mi? - Pont ezt nem akartam, hogy bekövetkezzen. Nem könnyű engem zavarba hozni, de az ilyen témák felhozatalánál, elég sűrűn kipirulok. Nem sűrűn iszom, sőt, nagyon ritkán, de olykor velem is megesik, hogy kicsit több csúszik le a torkomon, mint az illendő. Az az este is ilyen volt.
- Kivételes eset, és még szerencse, hogy nem sérült meg senki. Azt meg szépen felejtsd el, hogy becsiccsentettem.
- Nem felejthetem el. Ahogyan kitört belőled a nagybetűs nő. A fél szórakozóhely a lábaid előtt hevert, te pedig csak velem táncoltál. Az ilyet nem fogom elfelejteni. Még a kedvedért sem.
Ezek azok a mondatok, amikkel igazán az őrületbe lehet kergetni. Persze, mindenki követ el olykor dolgokat, amit utána szégyell. A tánc azon estén, tényleg jó volt, de az már kész katasztrófa, hogy ehhez annyit kellett innom. De tény, hogy tényleg nem sérült meg senki és ez nagy szó.
- Jól van - sóhajtottam. - Inkább mesélj, milyen volt a napod? Volt ma edzés? A fiúk hogy vannak? - A jó öreg tématerelés. Mindig beválik, főleg, ha a focit hozom szóba.
- Semmi érdekes. 1 órája sincs, hogy keltem. Mivel a héten kezdtük az alapozást, ma délelőtt pihi volt, csak délután fogunk edzeni. A fiúk megvannak, ismerkedünk az újakkal. Hallod, van egy srác, Texasnak hívják. Az az igazi benga néger, de a vicc, hogy a srác egyfolytában Cowboy kalapban járkál, meg Vesco csizmában. Hihetetlen figura. Marcel azt mondta, hogy az anyja tuti a Walker a texasi kopó után adta neki a Texas nevet. Parádés. Meg kell ismerned, szerintem meg fogsz halni a nevetéstől.
Be is jött. Bár annyit értek a focihoz, mint ló a kirakóshoz, Tomot mégis szeretem hallgatni, ah erre terelődik a szó. Persze néha, felét sem értem, mit beszél, de már nekem az is elég, ha beszél, méghozzá hozzám. Tőlem pedig megkapja a kellő figyelmet, amit megérdemel.
 Komolyan Texas a neve? Nem valami becenév? Hmm... Ma megígértem Dragónak, hogy találkozok vele délután, de akár le is mondhatom. Megnézem az edzéseteket. - Nem akartam felhozni párom nevét, de nem volt más választásom. Egyébként is, szívesen néztem volna meg egy fociedzést, amiből semmit nem tudok felfogni, minthogy újra valami marhaságon összevesszünk Dragóval.
- Biztos? Így is van elég bajod a sráccal. Nem akarom, hogy miattam balhézzatok. Ne érts félre, imádnám ha kijönnél. Csak nem akarom, hogy bajod legyen belőle.
Tom tudta, hogy mostanában nem jövünk ki túl jól. Mindig meghallgatott, ha egy veszekedés után, feldúltam kerestem fel. Amint elsírtam a gondom neki, mindig sikerült valami sablonos hülyeséggel megnyugtatnia. Gondoltam, talán beszámolhatnék neki az új hírekről is, miszerint Dragó fűvel-fával megcsal, de lemondtam róla. Előbb az illetékessel kell lebeszélni.
- Nem lesz baj belőle. Manapság elég idegesítő és így is úgy is csak veszekednénk, ha találkoznánk, szóval... - legyintettem, arcomon egy fintorral, közben már az előttem gőzölgő finomságot piszkáltam a villával, amit az imént Giovanni tett le elém.
- Hát legyen. Én csak örülök neki ha jössz. Sandra és Carmela kint lesznek, tudod a Lazzeri ikrek barátnői. Lesz kivel dumálnod, sőt lehet még valamit tanulsz is tőlük a fociról - nevetett halkan Tom, amit meg is tudtam érteni. Nekem is újra mosoly került az arcomra.
Ezt szerettem igazán Tomban, hogy bármilyen ramaty állapotban is legyek, neki elég csak megszólalnia, és a rosszat is jónak látom. Oké, ez talán kicsit erős túlzás, de mindig sikerül felvidítania. Egy igazi barát.
- Mindig ezt mondod, és eddig sem tanultam tőlük semmit - húztam el a szám. - Milyen már, hogy a focista "feleségek" csak fociról beszélnek? Nézd meg Victoriát annak a híres focistának a feleségét. Ő tud a női dolgokról is beszélgetni. Talán nekem is fociznom kellene... Nem, inkább nem töröm össze magam. Az a két lány, meg pont azért nem akar velem szóba elegyedni, mert én előbb kezdek el beszélni a húsfűszerezésről, mint a labdáról. De azért aranyosak.
- Neked is fociznod kellene, én már mondtam. - Persze, kiragadta a lényeget a szövegből. Szemet forgatta, kaptam be egy falatot. - Jól van, hát taníts meg - adtam ki a leckét. Nem lesz könnyű dolga.
Figyeltem, ahogy az órájára pillant, és ahogy arcának vonásai megváltoztak. Már tudtam, hogy eddig tartott a találka.
 - Baszki, már ennyi az idő és nekem még el kell ugranom Biagiohoz is. Na figyu, szeretnéd, hogy érted menjek edzés előtt? Csak annyi a hátulütő, hogy akkor egy fél órát minimum egyedül kell majd ácsorognod, amíg mi öltözünk, meg meghallgatjuk Gramondo előadását arról, hogy milyen a csapat gazdasági helyzete, meg hogy a felesége miből főzött éppen lekvárt. De attól függetlenül, ha gondolod érted jövök.
- Nem gond, ha várnom kell, majd beszélgetek a focista feleségekkel - kacsintottam rá. nem voltam túl boldog, hogy elmegy, de feltartani sem akartam.
- Oké, legyen így. Akkor 5-re érted jövök. Most viszont én, itt kell hogy hagyjalak - állt fel az asztaltól és még egy puszit is kaptam a homlokomra búcsúzóul. - Akkor 5-kor! Szia!
- Értettem! Ezt az ebédet meg még be kell pótolni, mert nem is ettél semmit - mutattam a tányérjára, majd intettem. - Szia!
Figyeltem, miként tűnik el egyetlen barátom az utca forgatagában, majd egy sóhajjal fordultam újra  a tányéromhoz és lassan falatozni kezdtem.
Giovanni is hamarosan megérkezett, hogy elvigye Tom tányérját, viszont nekem muszáj volt megállítanom.
- Giovanni, szerinted én rossz ember vagyok? - kérdeztem, ahogy hátra dőltem a széken és felnéztem a férfira.
- Miért kérdi? - fordult felém teljes testtel, kíváncsian.
- Csak mert miközben egy személyhez köt a hűségem, közben egy másik személy képe tölti ki minden gondolatom, Ez rossz? - néztem újra az utcára, oda, ahol az imént eltűnt Tom.
- Rossz vagy sem, ezt önnek kell tudnia. Ha úgy érzi, az a személy, akinek a hűségét adta, nem érdemli meg többet, akkor hát közölje vele. Mert akkor lesz rossz, mikor már túl későn lépi meg ezt a dolgot. Annak pedig, akinek csupán a hűségét adta, de a szívét nem, talán nem is önhöz való. - Választ sem várva fordult meg és hagyott ott. Hatásos lelépés, mondhatom. Ezek a szavak után, volt min gondolkoznom jó ideig, és beláttam, hogy a pincérnek igaza van.
Elszánt voltam és célra törő. Itt volt az ideje, hogy lezárjak egy fejezetet az életembe, aminek a neve, Drago.

Öt órára el is készültem, ami ismételten elég nagy szó, tudván, hogy sosem érek oda sehova időben. Viszont most minden kész volt, de Tom sehol. Kínomban már fel-alá járkáltam a lakásban. Hol ezt, hol azt pakoltam arrébb, rendet raktam a kis konyhámban, de barátom, nem akart felbukkanni. Már gondoltam arra is, hogy elfelejtett, de nem néztem volna ki belőle. Lassan az a szörnyű gondolat is megszállt, hogy valami baj történhetett vele, ezért nem ér ide. Így már idegesen doboltam a lábammal az ágyon ücsörögve, mellettem a mobilommal, amit hol felvettem, hol nem, eldöntve, hogy felhívom. Csak féltem, hogy mi vár rám a vonal túloldalán, így a bátorságom újra és újra elszállt. Azt nem bírtam volna ki, ha azt hallom, baj van.
Végül a telefonom megszólalt, amit egy halk sikollyal nyugtáztam. Az az átkozott csengőhang, mindig a frászt hozza rám.
Felpattantam az ágyról, megragadtam a rezgő, csilingelő eszközt és gyorsan elolvastam, milyen üzenetem jött. Az üzenet tartalma megnyugtatott, viszont az aggodalmam és csalódottságom könnyedén visszaparancsolt az ágyra. Nem volt hát más választásom, mint egymagam kuksolni az üres házban holnapig, amíg nem kell mennem dolgozni.

Úgy, ahogy ott feküdtem, sikerült elaludnom, kezemben a mobillal. Valamikor az éjszaka közepén tértem magamhoz, mert valaki úgy verte az ajtót, hogy attól tartottam tokostól kiszakad a helyéből. Pislogtam egy párat, felkeltem és ahogy voltam, kócosan, kómásan megragadtam a kilincset és kitártam az ajtót. A szemöldököm azonnal a magasba szökkent, amint megláttam Drago elázott küllemét. Nem, nem esett egy csepp sem, én a belőle áradó tömény alkoholról beszélek, amit minden bizonnyal azóta termel, mióta írtam neki, hogy nem találkozunk.