- Jó persze, akkor kend rám az egészet. Azért késel, mert tudod, hogy úgyis meg foglak várni. Oké. De ugye tudod, hogy ezt még visszakapod? - Szúrtam oda mosolyogva a kérdésemet Hope-nak, aki már rég az étlapot böngészte.
- Rád kenni? Semmit nem kentem rád, egyszerűen tudom, hogy szeretsz, és nem bírsz egyetlen percet sem nélkülem, ezért biztos, hogy megvársz - válaszolt kacéran. - Hogyan szeretnéd viszonozni? - tette le az étlapot.
- Nem tudom, de kreatív gyerek vagyok. Szerintem bérgyilkost fogadok és levágatom az összes plüssállatod fejét, majd nyakláncot csináltatok belőlük, és azokkal a nyakamban fogok esőtáncot járni félmeztelenül a város főterén. - Próbáltam mindezt pókerarccal végigmondani, de mivel a már az asztalunk mellé érő, a rendelést felvenni készülő Giovanni is visítva röhögött, kacagni kezdtem.
- Nem, azt nem fogom engedni! Ha egyetlen szőrszála is meggörbül a plüsseimnek... - de nem tudta befejezni mivel Giovanni az asztalhoz ért. - Jól van, akkor, hogyan tehetem jóvá? - kérdezte immár komolyan, de mosolyogva - Remélem egyszer tényleg táncolsz majd így.
- Neked bármikor táncolok! Viszont jóvá úgy teheted, ha rendelsz végre, mert mocskodul éhes vagyok! Giovanni, te meg meg ne fulladj már!
- Természetes a szokásosat kérem - adta át a pincérnek az étlapot - Szóval, a tánc. Rendben, de úgy és ott kérem, ahol mondtad és ha lehet, ne az én plüsseimet használd fel.
- Rendben, de egy feltétellel, ha velem tartasz - kacsintottam rá
- Bocs, de ez már ott megbukott, hogy nem táncolok. Pláne nem félmeztelenül. Egyébként is, nem szabhatsz feltételeket, azon már rég túl vagyunk.
- Na, ilyet nem mondhatsz. Lehet, hogy a 6. tequila sunrise hatása volt, de két hete a La Suerte-ben igencsak táncoltál és mellesleg jól is. Nem is emlékszel rá, mi? - mondtam kaján vigyorral az arcomon.
- Kivételes eset, és még szerencse, hogy nem sérült meg senki. Azt meg szépen felejtsd el, hogy becsiccsentettem - mondta, miközben szemmel láthatóan zavarban volt.
- Nem felejthetem el. Ahogyan kitört belőled a nagybetűs nő. A fél szórakozóhely a lábaid előtt hevert, te pedig csak velem táncoltál. Az ilyet nem fogom elfelejteni. Még a kedvedért sem.
- Jól van - sóhajtott. - Inkább mesélj, milyen volt a napod? Volt ma edzés? A fiúk hogy vannak?
- Semmi érdekes. 1 órája sincs, hogy keltem. Mivel a héten kezdtük az alapozást, ma délelőtt pihi volt, csak délután fogunk edzeni. A fiúk megvannak, ismerkedünk az újakkal. Hallod, van egy srác, Texasnak hívják. Az az igazi benga néger, de a vicc, hogy a srác egyfolytában Cowboy kalapban járkál, meg Vesco csizmában. Hihetetlen figura. Marcel azt mondta, hogy az anyja tuti a Walker a texasi kopó után adta neki a Texas nevet. Parádés. Meg kell ismerned, szerintem meg fogsz halni a nevetéstől.
- Komolyan Texas a neve? Nem valami becenév? Hmm... Ma megígértem Dragónak, hogy találkozok vele délután, de akár le is mondhatom. Megnézem az edzéseteket.
- Biztos? Így is van elég bajod a sráccal. Nem akarom, hogy miattam balhézzatok. Ne érts félre, imádnám ha kijönnél. Csak nem akarom, hogy bajod legyen belőle. - mondtam Hope-nak, pedig tényleg felvillanyozott az, hogy kijönne megnézni. De valahogy mégis, nem akartam neki rosszat.
- Nem lesz baj belőle. Manapság elég idegesítő és így is úgy is csak veszekednénk, ha találkoznánk, szóval... - legyintett.
- Hát legyen. Én csak örülök neki ha jössz. Sandra és Carmela kint lesznek, tudod a Lazzeri ikrek barátnői. Lesz kivel dumálnod, sőt lehet még valamit tanulsz is tőlük a fociról -nevettem fel ismét, hiszen az ikrek barátnői a város női csapatában rúgták a bőrt és a focin kívül még soha nem hallottam őket másról beszélni.
- Mindig ezt mondod, és eddig sem tanultam tőlük semmit - húzta el a száját. - Milyen már, hogy a focista "feleségek" csak fociról beszélnek? Nézd meg Victoriát annak a híres focistának a feleségét. Ő tud a női dolgokról is beszélgetni. Talán nekem is fociznom kellene... Nem, inkább nem töröm össze magam. Az a két lány, meg pont azért nem akar velem szóba elegyedni, mert én előbb kezdek el beszélni a húsfűszerezésről, mint a labdáról. De azért aranyosak.
- Neked is fociznod kellene, én már mondtam. - mosolyodtam el, majd az órámra pillantottam. - Baszki, már ennyi az idő és nekem még el kell ugranom Biagiohoz is. Na figyu, szeretnéd, hogy érted menjek edzés előtt? Csak annyi a hátulütő, hogy akkor egy fél órát minimum egyedül kell majd ácsorognod, amíg mi öltözünk, meg meghallgatjuk Gramondo előadását arról, hogy milyen a csapat gazdasági helyzete, meg hogy a felesége miből főzött éppen lekvárt. De attól függetlenül, ha gondolod érted jövök.
- Jól van, hát taníts meg! Nem gond, ha várnom kell, majd beszélgetek a focista feleségekkel - kacsintott rám.
-Oké, legyen így. Akkor 5-re érted jövök. Most viszont én, itt kell hogy hagyjalak. - keltem föl az asztalról és egy puszit nyomtam Hope homlokára - Akkor 5-kor! Szia!
- Értettem! Ezt az ebédet meg még be kell pótolni, mert nem is ettél semmit - mutatott a tányéromra, majd intett. - Szia!
Mire hazaértem, rájöttem, hogy esélytelen találkoznom Biagoivol, így egy gyors sms írást követően már az edzőcuccomat pakoltam össze, amikor csörgött a telefonom, a Torinói Kórház hívott. Az hely, ahol édesanyám dolgozott, igen nagy múltra tekintett vissza. Több száz éve a hatalmas kórház Torino
külön negyede volt. Süketeket, vakokat,
némákat, elmebajosokat, gyógyíthatatlan
betegeket, ragályosokat és
minden fajta betegséget, ápoltak itt.
Torino híres egyetemi orvosai a mai napig épen
úgy, mint magánorvosai kitüntetésnek
vették, ha naponta egy-egy
órát ingyen kezelheték a kórház betegeit. Az előkelő asszonyok, akik
otthon a portörlő ruhát sem vették a kezükbe, az Isteni Gondviselés Házá-ban a legnyomorultabb betegeket
szolgálták ki minden ellenszolgáltatás
nélkül, tisztán Isten és Cottolengo
iránt való szeretetből. Hitték, hogy az emberek
szívében van ma is szeretet, és van ma is részvét a szegények iránt: Cottolengo erre építette hatalmas intézményét.
- Szia anya.
- Szervusz kisfiam! Figyelj, jó lenne ha összeszednéd Gramondo elnököt! - mondta a hangjában valami furcsa aggódó izgalommal.
- Mi történt?
- Behozták az edzőtöket STEMI-vel!
- Úr isten! Szívroham? Tudsz valami közelebbit is?
- Tudod jól hogy már így is sokat mondtam, nektek nem adhatnék ki információt.
- Anya, ne szívassál. Ha nem tennéd, nem hívtál volna - mondtam kicsit felemelve a hangom.
- Jó-jó. A coronarographiaja megvolt, egy diagonalis ág elzáródott, az egész LAD-ja annyira kirágott körülbelül, mintha egerek élnének benne, és a Cx-en is voltak problémák. Kapott két gyógyszerkibocsátó stentet, felvittük az intenzívre.
- Köszi, leteszem, gyorsan felhívom Gramondot és indulunk is. Ott leszünk amint tudunk.
Szerencsére ragadt rám némi latin, hiszen viszonylag sok időt töltöttem gyerekként anyámmal a kórházban, így tisztában voltam az orvosi és kardiológiai dolgokkal, így gyorsan leszűrtem édesanyám mondataiból, hogy a helyzet nem túl fényes, Montina-ra igen hosszú pihenő vár. Megejtettem egy-két telefont és így fél 5 magasságában mát Torinóban is voltunk. A látogatás nem volt túl rövid, viszont egy valamiről megfeledkeztem, az pedig Hope volt. Az az igazság, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy nekem 5-kor fel kéne őt vennem edzésre menet, ami ugyebár nem is volt aznap. Fél óra késéssel jutott eszembe, hogy szólni kellene a lánynak, aki valószínűleg tűkön ülve várt, így magyarázkodásra kellett vennem a figurát, de felhívni nem mertem, maradt a jó öreg sms. Gyorsan leírtam Hope-nak, hogy mi történt és hogy pár napig Torinoban maradok.
A Montina edzővel való beszélgetés után beültünk az egyik Evangelista kórházhoz közeli bárba Gramondo elnökkel, és Tommaso Corinivel.
- Figyeljetek fiúk - kezdte mondókáját Gramondo - Az a helyzet, hogy felmerült ez az edzőkérdés és mivel Giancarlo jópár hónapot kénytelen lesz kihagyni, úgy döntöttem, a ti kezetekbe adnám a csapat irányítását. Persze csak akkor ha elvállaljátok. Corini, neked a papírod megvan hozzá, Aquinonak pedig ott a csapatkapitányi karszalag, mindenki kénytelen hallgatni rá.
- Az oké főnök, de elég éles váltás lesz ez, nem? Eddig a 12 éveseket edzettem, most meg rögtön itt egy felnőtt csapat? - szólt Corini
- Tán félsz?
- Dehogy félek. Természetesen vállalom, csak vannak kételyeim.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Aquino, veled mi a helyzet? Meg sem szólalsz.
- Csak elgondolkodtam. Természetesen vállalom, úgyis mindig vonzott az edzői pálya.
- Rendben fiúk. Jövő héten, akkor hétfőn meg is kezdhetitek a munkát. Ha bármi kell, csak szóltok és mindent megoldok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése